Polcz Alaine

Megyek az úton, küszködök, harcolok, hibákat követek el, megbukok, fölállok, továbbmegyek, nézek, próbálom megismerni a világot és magamat. Ennyi. De játék nélkül nagyon nehéz lenne az élet. És mindenfélét lehet játszani, a mindennapokkal, a tárgyakkal, az állatokkal, a növényekkel,
még az élettel is lehet játszani.

Éppen 13 éve

Aztán soha többet nem lettünk barátok, átminősült a kapcsolatunk. Társam lett, a szó szoros értelmében, mindenben!
13 éve tartozunk egymáshoz megszakítás és megingás nélkül. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy csupa harmónia és egyetértést volt az elmúlt 13 év. Voltak nagy veszteségeink, amikért együtt vállaltuk és vállaljuk azóta is a terhét, voltak kudarcaink, elakadásaink, elbizonytalanodásaink, kríziseink, nehézségeink, de abban mindig biztos voltam, hogy jobbat nem választhattam volna magamnak és gyermekeimnek.
Benne találtam meg azt az embert, aki elfogadott olyannak amilyen vagyok, nem akar jobbá tenni, bátorít és támogat mindenben amit szeretnék magamnak, képes bocsánatot kérni, ha hibázott vagy ha én hibáztam, akinek a hite sokszor nekem is erőt ad, akinek a családja előrevalóbb mindennél, aki egész napos munka után is bemegy megpuszilni a gyerekeimet és énekel nekik.
Megváltoztatott, nem szándékosan, nem erőszakosan, a lényével -talán jobb lettem, megértőbb, toleránsabb. De olyan szeretnék lenni mint ő: érdeklődő, értelmes, nyitott és sokoldalú, megbízható, őszinte, becsületes, segítőkész, rugalmas, kedves, annyira, amennyire én sohasem tudok lenni.
Szeretem fogni a hatalmas kezét, nagyon jó utazni vele, együtt ébredni, kettesben sétálni sötét sikátorokban a macskaköveken, hétvégi estéken dán filmeket nézni, haját vágni, itthon vagy kávézókban kávézgatni, karácsonyi vásárokon nézelődni, ünnepelni, finomakat enni, emlékezni, borozgatás közben beszélgetni, álmodozni és még sok-sok mindent együtt csinálni.
Éppen 13 éve, hogy szeretem!

Barátok voltunk

Volt egyszer egy biológia tanárnő, aki diákokat készített fel egyetemi felvételire, kedves, melegszívű tanárnéni, vagy egyszerűen, Éva néni, ahogy mi szerettük hívni. Nem emlékszem, hogy kerültem hozzá, de sokáig voltam tanítványa. Egyszer eldöntötte, hogy pasit fog nekem. Amolyan jóravaló papgyereket. Jókat derültünk rajta. A jóravaló papgyereknek is beígért engem. Csakhogy nehézkesen szervezett. Leveleztünk a papgyerekkel, ki hol áll a felkészülésben, ki mire figyeljen, ki hogy készüljön. Nem voltunk riválisak, a kommunikációnk írásos volt, nyílt és sallangmentes volt. Aztán egyszer találkoztunk valami véletlen folytán, majd együtt indultunk és utaztunk egy darabon. Nem tett rám mélyebb benyomást annál, minthogy jegy nélkül utazik és nagy dohányos.
A levelezések nem változtak, a vizsga közeledtével sűrűsödtek a mondanivalók, vizsga előtt telefonon beszéltünk kimondottan felvételiről. Kellemes beszélgetések voltak ezek... hozzáértő szemek láthatták volna.
Ahogy vége lett a felvételinek találkozhattunk volna, kocsmázhattunk volna együtt, de operába mentem, és nem Vele. Abban a helyzetben stréberségnek tűnt, de nem bántam. És sokáig nem tudtam róla semmit.
Egy városba kerültünk, oda mentem tanulni, noha az egyetemi felvételink egyikünknek sem sikerült, én vakvágányon, egészségügyi főiskola másodéveseként, ő pedig egy fogtechnika kezdőseként folytatta az útkeresését. Néha hívtam hosszabb-rövidebb eltűnések közben. Egyszer csak számon kért, hogy miért tűntem el. Akkor találkoztunk, beszélgettünk és a barátságunk miatt megengedtem magamnak, hogy előtte váltsak nadrágot, mindenféle hátsó szándék nélkül. Ügyeltem a szülészeten, pontosabban, éjszakai gyakorlaton voltam és szerettem volna szülést látni, 22 évesen...hívtam őt is, mert ez nem áll messze a fogtechnikától... Aztán kocsmáztunk és haza kísért, hátsó szándék nélkül *. Nagyon szerettem beszélgetni vele, sokat és jókat beszélgetünk. Szereztem neki egy lányt, akivel moziba menjen. És elment, udvariasságból, szívességből, mert ő ilyen volt. Aztán valahogy gyakrabban találkoztunk és jó volt. Egyszer a szokásos puszi helyett megcsókolt... és én olyan, de olyan szerelmes voltam, mint még soha ezelőtt és azóta sem....de jó újraélni.

Tengernyi szabadság

Szabadságon vagyok.
Szabadon gazdálkodok az időmmel és rendelkezek fölötte, mert felnőtt vagyok. Reggel akkor kelek, amikor akarok, azonnal, hogy V. ébred vagy előtte, amennyivel akarok -és ez most nem panasz, mert szinte sosincs 7 óra előtt ez az időpont. Reggelizni azt eszek, amit akarok, vagy amit V. a tányérján hagy. Aztán olvasok valamit a gyerekirodalom gyöngyszemei közül, tetszőlegesen választok, ha A. nincs itthon, ha van, akkor ő választ, én kedvemre olvashatok. Aztán, hogy gyerekeim közel legyenek a természethez, madarakat etetek, napraforgómaggal vagy zabpehellyel, amivel akarom. Szívesen sétálok, mert jót tesz az egészségemnek és nem utolsó sorban V. imád kinn lenni.
Délben kedvem szerint altathatok, leginkább a Letyepetyével, mert most az a nyerő.
Alvás alatt szabad tevékenységem van, az a 2 óra, míg alszik az enyém, magamra fordíthatom, persze itthon, mert gyereket nevelek: takaríthatok zavartalanul, főzhetek, havat seperhetek a lépcsőről, de ha kedvem tartja le is feküdhetek, mindezt, míg V. fel nem ébred , akkor megnyugtathatom, ahogy akarom, a lényeg, hogy megnyugodjon és tovább aludjon, hogy tovább csinálhassak amit akarok...aztán mégis felébred a próbálkozásaim ellenére, akkor ebédeltetek, abból amihez kedvem volt megfőzni. És máris eltelt a nap fele és indulhatok A.-ért az oviba babakocsival vagy autóval, amihez kedvem van. Az óvodában felöltözik A. vagy felöltöztetem, annak függvényében, hogy van-e kedvem ácsorogni és kivárni. Itt lehetőségem van befizetni a csoportpénzt, ha kedvem tartja, gyerekrajzokat csodálhatok, óvókkal csacsoghatok elmulasztott szülői értekezletek témáiról, vagy csak durcásan várakozok, vagy mosolygósan, azt teszek, mihez kedvem van.
Haza érünk, lassan vagy gyorsan, ahogy szeretném, hintázunk vagy nem, ahogy döntünk.
Uzsonnázunk vagy vacsorázunk, ha kedvünk tartja.
Fürdethetek kádban vagy zuhanyozva, ahogy döntünk, ahogy az időnk engedi, majd mesélek, verselek, amit akarnak, vagyis ki-ki mit kér, ki-ki mit szeretne. Aztán szoptatok, mert V. kéri, majd imádkozunk, mert A. szokta és ha van kedvem énekelhetek is egyet neki.
Aztán megvárom a Zuram és azt csinálok amit akarok -ha hagyja-, mert szabadságon vagyok. Nézegetem a gyerekeim képeit....

írtam volna

Népszerű vagyok, leginkább itthon, a szűk családom körében. Kezdjem a legkisebbtől, V. egész nap rajtam lógna, a szó szoros értelmében, de hogy őszinte legyek, nem rossz ez nekem, sokat mókázunk, leginkább ő szórakoztat engem, imádom az arcjátékait, annyira kifejező. A. napközben nincs velünk, az ovi rabságában él, ha a mai napot túléli az ovis cimbora elnyomása alatt, holnap napos lesz. Megéri várni. Fura ez, kitüntetett lenni, felelősséggel bírni és utasításokat osztogatni, büntetgetni mindenkit, aki kilóg a masszából. Nem szabad ebéd közben beszélgetni, a napos dolga a csendet biztosítani, ha valakit sokszor kell megszólítani, az feláll, ha szófogadóbb fajta, ha nem, panaszt lehet tenni a óvóknál. Íratlan szabály, hogy barátot nem büntetünk, nem fegyelmezünk, nem állítunk fel. A következetesség kedvéért. Fura nekem látni, hogy szereti a naposságot, remélem, ha megnő, jót szórakozunk majd ezen vele is...
Szóval, A ha haza ér, szeretne majd mondani, kérdezni, bújni, hintázni, mesét olvastatni, rajzoltatni, energiát kérni, vajat kapirgálni a kenyérről, sajtot lefetyelni a tubusból, tesót nevelni, irányítani, álmodozni, kifestőzni és nem gyalogolni. És ha lehet, mindezek alatt legyünk közel egymáshoz, nagyon közel, csak mi ketten.
A Zuram, roppant jó ember. Mindig mondom. Szereti, ha írok, naponta nézi, emelve ezzel is az olvasottságomat vagyis a nézettségemet -mert van nekem. Most azonban nem fogok írni, mert arra biztatott a Drága, hogy aludjak és szót fogadok. Minden egyéb várhat. Havazik kinn, a táj gyönyörű, az alvó kisded is, a gép mosogat, nem kellek ide.

Tervek, fogadalmak -nem hivatalosan

Gyeses kismama korom vége fele járok. Sajnos vagy szerencsére -még nem tudom eldönteni. Tény az, hogy szerettem itthon lenni, babázni mindkettővel. Még van pontosan 3 hónapom, aztán szabadságon leszek még vagy öt hónapig, aztán kezdődik a gályázás. Addig próbálom kihasználni az időt a magam javára. Elkezdtem már korábban is.
Régi vágyam volt, hogy megtanuljak vezetni, volt ugyan jogosítványom sok éve, de pösti lányként nem volt szükségem ekkora autonómiára, csakhogy vidéki lettem és manya is, ráadásul kétszeres. Ekkor született meg a gyógyíthatatlan vágy: vezetni akarok nemcsak babakocsit, háztartást, mozgásos csoportot, a Zuramat, hanem autót is, méghozzá sajátot(kicsit öreg, kicsit rozzant, kicsit kicsi, de az enyém, mint a magyar narancs). Teljesült a vágy. Eszeveszetten száguldozok vidéken, mert Pösten nem merek és tájékozódni sem tudok. Nagyképűséget levetkőzve, vezetni sem, de szeretek autóban ülni, leginkább a kormány mögött.
Mit kívánok még a gyestől?
Meg szeretnék tanulni úszni, lehetőség szerint vízben. Adóssággal próbálkoztam, az működik, nem látom, vízben miért ne tanulnék meg rövid idő alatt?
Aztán régi vágyam, hogy közelebb kerüljek a családterapeuta címhez. 150 órával közelebb vagyok. Már csak 50 óra van a finisig, ha a vizsgától eltekintünk.
Szeretnék még tűz-zománcozni, de szépen. A Zuram rábólintott, hogy szombatonként kicsapongjak pár órára a Marczibányi térre és legyek azzá, ami lenni akarok. V. reklamálni fog, mindig anyázik, ha azt érzi fontosabb vagyok nála. Reméljük, kinövi!
Jó lenne megtanulni varrni és időt szorítani rá, ez a legtávolabb megvalósulni látszó célom.
Még sok-sok minden lenne, de most haza kell hozzam A.-t az óvodából, mert péntek van és ilyenkor itthon nem alszik délután.
A kép régi kedvencem, ilyen mikor A. elalszik beszélgetés közben...

Óvoda a bál javára

A. óvodájába fergeteges party készül. Leginkább azért, hogy a szülők megismerjék egymást(2008 óta ugyanott óvodás a kisded), pontosabban fogalmazva, hogy közelebb hozza az óvodát és a szülői közösséget. Másrészt pedig azért, hogy a kültéri játszóteret felújítsák.

A program a következő:

Vendégek fogadása 18:30-tól

Köszöntő

Műsor

Svédasztalos vacsora

Tánc és beszélgetés

Tombola sok-sok nyereménnyel

Süti sütő verseny

Nem véletlenül ismerem az óvodák jelenlegi anyagi helyzetét és tudom, hogy nem fényes, ismerem a pedagógus béreket is, az sem fényes. Mégis azt hiszem, fejenként 5 ezer forintért(ilyen helyre mégsem egyedül megy az ember lánya), hogy lehet tombolának valót vinni, sütni édeset és/vagy sóst, nagy lehetőség.
A jelenlét nem kötelező, támogatói jegyet azonban illik venni.

A magam részéről megtettem amit tehettem azért, hogy a szülők megismerjék egymást, nem jártam sikerrel. Egyik családterápiás ismerősöm felajánlotta, hogy a magamfajta bizonytalankodó szülőknek ingyen tartana szülői csoportot, egy Olaszországban ismeretes, használatos és igen hatékony meseterápiás módszerrel. Kértem a vezetőt, tehessem ki a bejárathoz, biztosan lenne rá igény. Nem kaptam semmiféle visszajelzést.
A másik szorongásmentes, kötetlenebb formája az összemelegedésnek, a gyerekzsúr is meddő próbálkozás volt. Legtöbb szülő (leszámítva azt a kettőt, akivel korábban is beszélgettünk) behozta kisdedét és a megadott időre érte jött. Nem kritikaként jegyzem ezt meg, csupán jelzem, hogy nincs rá igény.
Természetesen szülői kezdeményezés ez is, remélem, ő a sorban a harmadik szegénylegény és szerencsével jár majd! Biztosítom a hamuban sült pogácsát hozzá!