Aztán soha többet nem lettünk barátok, átminősült a kapcsolatunk. Társam lett, a szó szoros értelmében, mindenben!
13 éve tartozunk egymáshoz megszakítás és megingás nélkül. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy csupa harmónia és egyetértést volt az elmúlt 13 év. Voltak nagy veszteségeink, amikért együtt vállaltuk és vállaljuk azóta is a terhét, voltak kudarcaink, elakadásaink, elbizonytalanodásaink, kríziseink, nehézségeink, de abban mindig biztos voltam, hogy jobbat nem választhattam volna magamnak és gyermekeimnek.
Benne találtam meg azt az embert, aki elfogadott olyannak amilyen vagyok, nem akar jobbá tenni, bátorít és támogat mindenben amit szeretnék magamnak, képes bocsánatot kérni, ha hibázott vagy ha én hibáztam, akinek a hite sokszor nekem is erőt ad, akinek a családja előrevalóbb mindennél, aki egész napos munka után is bemegy megpuszilni a gyerekeimet és énekel nekik.
Megváltoztatott, nem szándékosan, nem erőszakosan, a lényével -talán jobb lettem, megértőbb, toleránsabb. De olyan szeretnék lenni mint ő: érdeklődő, értelmes, nyitott és sokoldalú, megbízható, őszinte, becsületes, segítőkész, rugalmas, kedves, annyira, amennyire én sohasem tudok lenni.
Szeretem fogni a hatalmas kezét, nagyon jó utazni vele, együtt ébredni, kettesben sétálni sötét sikátorokban a macskaköveken, hétvégi estéken dán filmeket nézni, haját vágni, itthon vagy kávézókban kávézgatni, karácsonyi vásárokon nézelődni, ünnepelni, finomakat enni, emlékezni, borozgatás közben beszélgetni, álmodozni és még sok-sok mindent együtt csinálni.
Éppen 13 éve, hogy szeretem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése